30-as évei elején járó ügyfelem, az anonimitás érdekében a bejegyzésben Csillának hívom, jelentős elakadásokat, tartós problémákat tapasztalt a kapcsolataiban. Ugyanúgy a párválasztásban, mint baráti kapcsolataiban és a karrierjében.
Megfigyelhető volt Csillánál, hogy aktuális partnereiben szinte teljesen elveszett, álmodozott, ezzel menekülve abból az ürességből, amit az adott kapcsolatban valójában érzett. Noha időről időre megpróbálkozott a távolságtartással, miután rádöbbent, hogy sosem fogja ezektől a személyektől megkapni azt, amire vágyik, ekkor mély lelki kitárulkozások, drámai kinyilatkoztatások, nagy ígéretek érkeztek a partnereitől, sőt, még jövőbeni tervek is említésre kerültek. Csillát pedig ezzel visszarántották a kapcsolatokba, amelyek így ezek éveken át húzódtak. Kapcsolatainak többnyire csak az vetett véget, hogy érkezett egy újabb, ígéretes partnerjelölt, és így elölről kezdődhettek ugyanazok a körök. Az elején, nyilván, mindig ígéretekkel, nagy érzelmekkel, így könnyű volt rájuk igent mondani...

A (túl) gyors kötődés és bizalom Csilla baráti kapcsolataiban is problémákat okozott, az úgynevezett barátai sok esetben éltek vissza a bizalmasan közölt személyes információkkal. Csilla negatív élményeit, kudarcait gyakran használták fel saját erejük, hatalmuk növelésére, miközben az ő önértékelését aláásták.
A családi vállalkozásban, amelyben dolgozott, szintén igazságtalanul bántak vele: bátyja a cég vezetőjeként a munka jelentős részét Csillára hagyta, ám az érdemeket magának tulajdonította.

Csilla komplex, mégis azonos mintára épülő problémája esetén először azokat a kielégítetlen szükségleteket, hiányokat tártuk fel, amelyeket emberi kapcsolataiban próbált megtalálni, megélni. Ezek közül fontos volt a függetlenség, a szabadság, a kreativitás, a kíváncsiság és felfedezés igénye, továbbá az önmegvalósítás és az önazonosság is. Tulajdonképpen e hiányok fel nem ismerése okozta a toxikus kapcsolatokhoz való ragaszkodását.
Az ismert dinamikákból való kilépéshez szükségszerű volt annak azonosítása,
Szintén fontos lépés volt a folyamatunkban az, hogy Csilla felismerje, a másra utaltság nem jelent megoldást, neki is van felelősségvállalási képessége és ereje a döntések meghozásához. A saját szükségletei kielégítésének, illetve a kívánt szabad, önazönös állapot elérésének ez ugyanis a záloga.
Megkerestük azokat a tevékenységeket és definiáltuk azokat a kapcsolatokat, amiken keresztül ezt ő megvalósíthatja, és törekedtünk arra, hogy minél több lehetőséget találjunk ehhez, ne egyvalamitől váljon függővé.
A kapcsolataiban Csilla megtanulta megfelelő módon kommunikálni az eddigre már tudatosított szükségleteit, illetve a határait meghúzni is. Ezzel fokozatosan képes volt leépíteni vagy megszakítani a számára egészségtelen, vagy érzelmileg nem kielégítő kapcsolatait. Az ismerkedések során eredményesen szűri az emberek motivációit, a kapcsolódásokat pedig ma már fokozatosan építi ki a túl gyors elköteleződés helyett.
Mivel a családi vállalkozásban nem talált megfelelő együttműködési formát, így karrierjében hozott egy komoly döntést: önállóvá vált, és egy saját, kreatív vállalkozás építését kezdte meg.